-
1 year ago
Háttértörténet II.
A Mesteremmel elutaztunk Naboo-ra. Feszült volt a hangulat, szótlanságba burkolóztunk. Engem lekötöttek a gondolataim, nem foglalkoztam a külvilággal.
Megérkeztünk Theed kikötőjébe. Az ismerős főváros várt ránk, pont olyan, ahogyan emlékeztem. Mindenféle népség, mindenféle furcsa fajok. Szavak ezrei, a nyelvünkön és idegen fajok nyelveivel. Turisták és kereskedők ezrei. A Mesterem mögött haladtam, és próbáltam más szemmel nézni a városra. De nem sikerült - még mindig azt a felszínt láttam, amit addig is láttam. Hogy tudott elrejtőzni ebben a forgalmas világban a gonoszság?
Fejvadászok és csempészek? Hol vagytok a felszín mögött?
A levegőben néztem végig a városon. Paloták, múzeumok, terek mellett és felett repültünk. Észre se vettem, milyen gyorsan telik az idő. Máris az ismerős utcákon járkáltunk.
A Mesterem a házunkhoz vezetett. Nem akart mellőlem mozdulni, tudta, hogy át kell segítenie a nehézségeken. A testvéreim fogadtak minket. Meglepődtek, mennyire megváltoztam a 3 év folyamán. Én semmi változást nem láttam rajtuk.
- A temetés már régen lezajlott - válaszolta a nővérem - Most indultam a temetőbe, örülnénk, ha velünk tartanátok.
- Mi sem természetes.
Még mindig az forgott a fejemben, miért nem szóltak a Jedik a szüleim haláláról.
- Azt hittük, el se fogsz jönni.
- Nem tehetettem, mivel nem is…
- … rengeteg dolga volt a testvéreteknek. - vágott közben a Mester.
- …szóltak nekem! - jött ki belőlem a dühkitörés.
- Hogyan? Nem szóltak neked a szüleid haláláról?
- Nem! Nem szóltak!
Furcsa helyzet állt elő. A testvéreim elszomorodtak, a Mester pedig kínos hallgatásba burkolózott. Nekem kellett lépnem.
- Friss levegőt kell szívnom - és kiléptem az ajtón. A Mesterem hangját hallottam, de nem foglalkoztam vele. Tudtam, hogy utánam fog jönni, de azt is tudtam, el kell menekülnöm. Át a szűk sikátorokon, ismerős utcákon el egészen gyerekkorom rejtekhelyéig.
Egy aprócska rom tetején ücsörögtem. Gyerekkoromban itt játszottunk a haverokkal. Jedi vs. Sith játékot játszottunk, általunk faragott fakardokkal. Sosem gondoltam volna, hogy belőlem Jedi is lehet.
3 évvel ezelőtt is itt lógtunk, de már nem dedós játékokkal foglalkoztunk. Zenét hallgattunk, elmeséltük az otthoni eseményeket, az iskolai dolgokat, a csajokról, haverokról pletykálkodtunk. Nem tudom, miért jöttem el ide, de tudtam, itt biztonságban lehetek a Mesterem vizslató szemei előtt.
- Scan?
Ismerős hang szólalt meg mögöttem. Más volt, de felismertem. Lucy, a szomszéd lány.
- Lucy? Lucy Gaben?
Fekete hosszú haj, és fekete ruha. Emlékeim szerint mindig színes ruhákban járt, és copfban hordta a haját, de most rémisztőnek hatott rám.
- Már vártalak. Mikor érkeztél meg?
- A mai nap. Most tudtam meg, hogy…
- Igen, tudom. A szüleid jók voltak hozzánk, sajnálom, hogy elmentek.
- Hogy elmentek… Hát igen. Én még el se tudtam búcsúzni tőlük.
- Szerettek téged.
- Tudom. Nehezen engedtek el.
Hosszú hallgatás. Lucy szólalt meg hamarosan.
- Scan, valamit tudnod kell. Aznap, amikor meghaltak a szüleid…
- Igen?
- Egy furcsa alak járt itt. Sötét köpönyegben volt, az arcát eltakarta egy csuklyával. Azt mondta, ha újra itt jársz, adjam át ezt neked.
Lucy egy kis zacskót nyújtott át. Belenéztem: anyám nyaklánca volt, rajta vérfolttal. Meg egy aprócska csip egy papírba burkolva.
- Hogy nézett ki az a fickó?
- Nem tudom, amint kérdeztem volna, eltűnt…
- Ő gyilkolta meg a szüleimet!
Lucy hallgatott. Ismét kérdések ezrei merültek fel bennem. Kibontottam a papírt, és rájöttem, az egy papírszalvéta. A Mos Eisley-i fogadó szalvétája.
- Hogyhogy a Jediknek ezt nem adtad át.
- Nem tudom. A fickó azt mondta, senki másnak nem adhatom át, csak neked.
Így nem is csoda, hogy nem találtak semmit sem. Minden bizonyíték itt van a kezemben, és nekem kell kiderítenem, mi van benne…
folyt. köv
Following
